Elkezdtük használni a rajzeszközöket, de mi van, - ha módosítani szeretnénk valamit?
Most azt mutatjuk be, - hogyan szerkeszthetők a korábbi alkotásaink.
A Toll eszközt, a Szerkesztőpont eszközt és a Közvetlen kijelölési - eszközt fogjuk használni.
Jobb oldalon látható a kész alkotás, balra pedig az a kép, - amit szerkeszteni fogunk.
Elsőként kapcsoljuk be az intelligens - segédvonalakat a Tulajdonságok panelen, így könnyebb lesz az elemek igazítása.
Először a pótkocsi méretét növeljük meg, hogy egy másik fánk is elférjen rajta.
A pótkocsi alakzatát fogjuk - szerkeszetni és új pontokkal kiegészíteni a Közvetlen kijelölési - eszközzel és a Toll eszközzel.
Válasszuk ki - a Közvetlen kijelölési eszközt.
Ez az eszköz a pontok - és rajzvonalak szerkesztésekor hasznos.
Kattintsunk a pótkocsi - alakzatára, majd nagyítsunk rá.
Ezt a két - szerkesztőpontot fogjuk kijelölni, hogy egy kicsit - meghosszabbíthassuk a pótkocsit.
Kattintsunk erre a szerkesztőpontra, majd a másik kijelöléséhez - nyomjuk le a Shift billentyűt, és kattintsunk.
Húzzuk az egyiket balra.
Ha egyenesen szeretnénk húzni, nyomjuk le a Shift billentyűt.
Amikor elértük a kívánt helyet, engedjük el az egérgombot és a billentyűt.
Most hozzáadunk - néhány pontot a Toll eszközzel, hogy átalakítsuk a pótkocsinak - ezt a részét, és hasonlóvá tegyük az elejéhez.
Válasszuk ki a Toll eszközt.
A Toll eszközzel a rajzoláson kívül más dolgokat is lehet csinálni, - például pontokat hozzáadni vagy törölni.
Vigyük a mutatót ide a rajzvonal fölé, - és amikor egy + jelenik meg mellette, kattintsunk és engedjük el - a gombot új szerkesztőpont hozzáadásához.
Adjunk hozzá még három - további pontot a rajzvonalhoz.
Nem baj, ha nem pontosan - ugyanott vannak, mint nálam.
Most mozgatni fogjuk a pontokat, ezért átváltunk - a Közvetlen kijelölési eszközre.
A Közvetlen kijelölési eszköz - valamival gyorsabb kiválasztásához nyomjuk meg az A billentyűt a billentyűzeten.
Ez a gyorsbillentyű - a Közvetlen kijelölési eszközhöz, ahogy itt is látható.
Húzzuk az egyik pontot a helyére ide, és az intelligens segédvonalak jelzik, ha egy vonalban van - ezekkel a szerkesztőpontokkal.
Húzzuk a helyére a többi pontot is.
A pótkocsi befejezéséhez - még a kereket is át kell helyeznünk.
Válasszuk ki a Kijelölés eszközt, - és húzzuk át ide a kereket.
Az intelligens segédvonalak - most is segítenek az illesztésben.
Az árnyék meghosszabbításához jelöljük ki az egyik sarkát, és húzzuk.
A pótkocsi ezzel elkészült, és most az autót - fogjuk átalakítani teherautóvá.
Az alakzat szerkesztéséhez különféle - eszközöket és beállításokat használunk, többek között gyorsbillentyűket is.
Ezért érdemes - erre a részre időt szánni.
Az ablakok átalakításával kezdjük.
Jelöljük ki ezt az ablakot, - majd távolítsuk el az egészet a Backspace megnyomásával.
Ezután húzzuk ezt az ablakot jobbra, és tegyük egy kicsit szélesebbé.
Most kattintással jelöljük ki az autót, - és nagyítsunk rá, ha szükséges.
Hogy láthatóvá váljanak - az alakzat szerkesztőpontjai, válasszuk ki - a Közvetlen kijelölési eszközt.
A teherautó hátuljának - szögletesnek kell lennie, ezért ezeket az ívelt vonalakat ki kell egyenesíteni.
Ehhez először - kattintsunk erre a pontra.
Láthatók az irányszegmensek, - amelyek meghatározzák a görbületet.
Éles sarok kialakításához el kell távolítani az irányszegmenseket.
Az eszköztáron válasszuk ki a Toll eszköz alatt - ezt a Szerkesztőpont eszközt.
Ezzel az eszközzel - el lehet távolítani egy pont irányszegmenseit, vagy irányszegmenseket lehet hozzáadni, - ha a pontból kiindulva húzzuk a mutatót.
A pontra kattintva töröljük a fogópontokat, - hogy kiegyenesítsük a vonalszakaszokat.
Ennél a pontnál is elvégezzük ugyanezt, hogy a pontból kiinduló - szakaszok egyenessé váljanak.
Ennek a pontnak a húzásához - válasszuk ki a Közvetlen kijelölési eszközt, majd húzzuk a pontot úgy, - hogy igazodjon a hátul lévő ponthoz.
Ezután húzzuk ezt a pontot a teherautó tetején ide, hogy jobban igazodjon a szélvédőhöz.
A teherautónak ez a része - egy kis módosításra szorul.
Jobban nézne ki, - ha a tető lekerekített lenne, és lenne rajta egy plató, valahogy így.
Ehhez hozzá kell adnunk egy pontot, itt pedig íveltté kell tennünk a vonalat az éles sarok helyett.
Pont hozzáadásához a Toll eszközt - fogjuk használni, mint a pótkocsinál.
A Toll eszköz kiválasztásához nyomjuk meg a P billentyűt, - vagy válasszuk ki a tollat az eszköztáron, mutassunk a rajzvonalra, és amikor - megjelenik a + jel, kattintsunk a pont hozzáadásához.
A pontok elhelyezéséhez váltsunk a Közvetlen kijelölési eszközre az A billentyű megnyomásával, majd húzzuk az egyiket ide le, a másikat pedig ide, - hogy jobban kövesse az ablak körvonalát.
Ahogy már mondtam, - ezt az éles sarkot itt el kell tüntetni.
Ehhez válasszuk - ismét a Szerkesztőpont eszközt.
Legutóbb a pontra kattintva - eltávolítottuk az irányszegmenseket, most viszont irányszegmenseket - adunk hozzá, hogy íveltté tegyük a vonalat.
Húzzuk a mutatót a pontból kiindulva.
Ha az ív megfelelőnek - látszik, engedjük el a gombot.
Ezt a pontot én egy kicsit lejjebb vinném. - Váltsunk a Közvetlen kijelölési eszközre az A billentyűvel, - és húzzuk a pontot a kívánt helyre.
Tegyük egy kicsit - egyszerűbbé a teherautó elejét.
Ezeket a részeket kiegyenesítjük, aztán az egyik pontot áthelyezzük, hogy valahogy így nézzen ki.
Ennek a pontnak - éles saroknak kell lennie, nem íveltnek.
Hogy éles sarokká alakítsuk, - válasszuk a Szerkesztőpont eszközt, majd kattintsunk a pontra - a fogópontok törléséhez, hogy eltűnjön az ív.
Ezeknek a pontoknak irányszegmenseik vannak, ezért ez a két szakasz még mindig ívelt.
Töröljük az irányszegmenseket - ezeknél a pontoknál is, hogy csak éles sarkok maradjanak.
Kattintsunk előbb erre, majd erre a pontra.
A teherautó elejének átalakításához ezt a pontot fogjuk áthelyezni - a Közvetlen kijelölési eszközzel.
Az A billentyűvel - válasszuk ki az eszközt, majd húzzuk a pontot - az autó orrának átalakításához.
Ezzel készen is vagyunk!
A személyautót átalakítottuk teherautóvá, amely egy helyett két fánkot szállít.
Munka közben sokszor váltottunk eszközt, és a későbbiekben - még többet meg fogunk tudni a Toll eszközhöz - használható gyorsbillentyűkről, amelyekkel felgyorsítható - a rajzolás és a szerkesztés.
Ha szeretne még ezen a rajzon dolgozni, - próbálja módosítani a fánkok alakzatait, például úgy, hogy a rózsaszínű bevonat - a fánk nagyobb részét fedje le. -
