Ötletek a következő éves beszámolóhoz

Olvassa el az itt szereplő tervezési tippeket, fedezze fel az innovatív példákat, és merítsen ihletet egy lebilincselő éves beszámoló elkészítéséhez.

Egymás mellett elhelyezett éves beszámolók

Az éves értékelések informatívak és inspirálók is lehetnek


Az éves beszámoló célja, hogy kimerítően összefoglalja az adott évben a vállalat által elért üzleti eredményeket. Komoly feladatnak tűnhet, hogy olyan üzleti beszámolót készítsünk, amelyet az emberek élvezettel olvasnak, a hatásos éves beszámolók ugyanakkor a vállalkozáson belül és kívül egyaránt növelhetik a bizalmat és felkelthetik az olvasók érdeklődését. A lényegre törő szövegezéssel, a stratégiai adatok vizualizálásával és a szemet gyönyörködtető dizájnnal Ön is olyan beszámolót készíthet, amely egyszerre motiválja, inspirálja és informálja az olvasókat.

Nyisson egy történettel


Kezdjen egy rövid bevezetéssel, amelyben bemutatja a vállalatot és a kitűzött célokat. Ez lehet akár az ügyvezető igazgató vagy az igazgatótanács elnöke által írt levél is. Emelje ki, hogy miben volt erős a cég az előző évben, térjen ki a gyenge pontokra, beszéljen a sikerekről és a kihívásokról, valamint mutassa be az elkövetkező évek legfontosabb céljait. Mit szeretne a vállalat elérni, és hogyan fogják felmérni, hogy sikerült-e elérni a kitűzött célt? Ha a történet szempontjából fontos lehet, ásson mélyebbre, és beszéljen a vállalat előéletéről vagy alapításáról.

Határozza meg, hogy mi a legjobb módszer a történet elmesélésére


A legtöbb éves beszámoló nyomtatott könyv vagy online PDF formájában jelenik meg, de számos más lehetőség is rendelkezésre áll. Mivel az emberek a borítójuk alapján ítélik meg a könyveket, ezért a beszámoló fedőlapjának megtervezése is rendkívül fontos feladat. A fényképészeti vagy grafikai tervezés során olyan témákat, tipográfiát és színpalettát kell választania a borítóhoz, amelyek a teljes beszámolót végigkísérik.

 

Akár a borító alakjának megtervezésében is megcsillogtathatja a kreativitását. A Pirelli Tire Company 2013-as éves beszámolója egyszerre volt könyv és szobor. A jelentés lapjait tartó gerinc alsó részét levágták, így a könyv a sarkán is meg tudott állni, ami olyan hatást keltett, mintha folyamatosan mozgásban lenne.

 

Néha a kevesebb több. A Neurama, egy öregedéssel foglalkozó vállalat 2019-es éves beszámolójának a borítóján világos háttér előtt élénk színű körök sorjáznak, mindenféle szöveg nélkül. A körök a beszámoló belsejében is megjelentek, élettel teli portréfotók kíséretében.

 

Ha kíváncsi egy igazán kreatív megközelítésre, nézze meg az Ablynx nevű biogyógyszerészeti cég éves beszámolóját. A Soon nevű kreatív ügynökség egyedi, 3D-nyomtatott infografikákat alkotott: miniatűr figurákat készítettek, amelyeket különböző jelenetekbe állítottak be – a beszámolóban az ezekről készült fotók illusztrálják az adatokat.

Könnyítse meg az adatok értelmezését a grafikus tervezés segítségével

Robbantott nézetű ábra egy éves beszámoló alkotóelemeiről

Nem kell a 3D-nyomtatott grafikonokig elmennie, de rendkívül fontos, hogy átlátható és impozáns módon mutassa be az adatokat. Ez különösen igaz a negatív eredmények esetén. Tárja az olvasók elé a tényeket, majd térjen rá a megoldásokra. Az átlátható ikonokkal és címkékkel, valamint a színek stratégiai használatával megerősítheti az érvrendszerét.

 

Ne fárassza az olvasót túl sok grafikonnal: hozzon létre infografikákat, amelyekkel olvasóbarát módon mutathatja be az adatokat – ebben számos alkalmazás segíthet, ilyen például az Adobe Illustrator. Kezdje azzal, hogy felvázolja a különböző módszereket, amelyekkel vizualizálhatja az adatokat. Alakítson ki vizuális hierarchiát, hogy a legfontosabb információk kitűnjenek a többi közül, az információkat pedig olyan módon rendezze el, amely végigvezeti az olvasó szemét az elmondani kívánt történeten.

A tervezésnél törekedjen az átláthatóságra


Ne feledkezzen meg róla, hogy mi az éves beszámolók elsődleges feladata: a fontos információk átadása. Az Adobe InDesign tökéletes választás ahhoz, hogy a nulláról létrehozza a kívánt oldalelrendezéseket. Az Adobe Stockban pedig tervezési sablonokat talál az éves beszámoló elkészítéséhez. Az éves beszámoló oldalainak tervezése során tartsa szem előtt az alábbi tervezési alapelveket.

 

  • Az első oldalra kerüljön az összefoglaló, ahol az olvasó megtudhatja, hogy milyen információkra számíthat a szövegben.

  • Használjon vizuális elemeket, amelyekkel felkeltheti az olvasó figyelmét, és elválaszthatja egymástól a különböző fejezeteket.

  • Válasszon olyan tipográfiai megoldást, amely megkönnyíti a beszámoló olvasását és értelmezését. Érdemes minél egyszerűbb betűtípusokat használni.

  • A térközök segítségével átláthatóbbá teheti a szöveget és kiemelheti a legfontosabb pontokat.

  • Csak olyan fényképeket és ábrákat használjon, amelyek valami újat adnak hozzá a tartalomhoz.

  • Rövidítse addig a szöveget, amíg csak a legfontosabb tartalom marad. Ha lehetséges, használjon grafikonokat vagy táblázatokat egy bekezdésnyi szöveg helyett. 

  • Ha úgy dönt, hogy csak egy színt használ, akkor tartson ki emellett. Ha több szín mellett dönt, akkor se használjon háromnál többet.
Az éves beszámoló különböző elemei lebegnek egy üres dokumentum körül

Inspiráció az éves beszámolók tervezéséhez


Nem számít, hogy milyen típusú éves beszámolót készít, a Behance oldalán közzétett példákból garantáltan ihletet meríthet, ráadásul a legújabb dizájntrendeket is megismerheti. 

 

Vállalati beszámoló

Az Associated British Foods anyaga (amelynek tervezője Beth Sicheneder) tökéletes egyensúlyt teremt a fényképek és a szöveg, valamint az átlátható ikonok és adatvizualizálás között, és lényegre törően átadja a fontos információkat. Figyelje meg, hogy az első oldalon a vállalati profil és a küldetés rövid összefoglalója olvasható.

 

Nonprofit szervezet beszámolója

A Toronto Symphony Orchestra éves beszámolójának a koncepciója legalább annyira inspiráló, mint amennyire informatív. A beszámoló egészén végighúzódó expresszionista ecsetvonások a zenekar dinamikus zenéjét idézik meg. „A koncepció a szenvedélyt, a gördülékenységet, a mozgást és a szabadságot jelképezi” – fogalmazott a tervező, Eunice Joaquin.

 

Kreatív tervezés

A Global Fund for Children arculatváltásakor a szervezet felkérte a tervezői csapatot, hogy az új megjelenés az éves beszámolóban is tükröződjön. A grafikai tervezők új ikonokkal és élénk színekkel frissítették fel a beszámoló vizuális identitását – így szemet gyönyörködtető prezentáció jött létre.

 

Kreatív csomagolás és formák

A JurongHealth Campus azzal a feladattal bízta meg a Darling Communicationst, hogy alkossanak egy olyan éves beszámolót, amellyel méltó módon megünnepelhetik a vállalat nyolcvan éves történetét. Az eredmény, az Our Jotter Book olyan háromgyűrűs dosszié lett, amelyben a kórház történetét bemutató teljes szélességű képek, kézzel írott jegyzetek és vázlatok kaptak helyet.

 

Nem feltétlenül kell azonban kisebb vagyont költeni a következő éves beszámoló kinyomtatására és lefűzésére. Tekintse meg például az Amnesty International Hong Kong 2011-es megoldását. Az újsághoz hasonló formátumú beszámoló a szervezet alapításának 50. évfordulójára készült, és megjelenésének köszönhetően kevesen tudják megállni, hogy ne vegyék kézbe és olvassanak bele. Az élénksárga színnel kiemelt részek vonzzák a tekintetet, így az olvasó biztosan nem marad le a fontos adatokról és számokról.

 

Online és interaktív beszámolók

Az online beszámolók a nyomtatott dokumentumokhoz képest környezetbarát megoldást képviselnek, ráadásul lehetővé teszik, hogy a vállalat felmérje, milyen gyakran tekintik meg őket. Az internetes elhelyezés ráadásul kreatív tervezési és prezentációs megoldások alkalmazására is lehetőséget nyújt. A Microsoft IT 2014-es éves beszámolója a vállalat különböző eszközein elérhető dinamikus felhasználói élményt állította a középpontba. Az olvasók animált statisztikák, interaktív grafikonok, illusztrációk és eredeti fényképek segítségével ismerhetik meg a cég sikertörténetét. A Holland Board of Public Works 2012-es éves beszámolója animációkat és egy vízfelhasználási kvízt is tartalmaz.

Csapatban könnyebb sikereket elérni


A tervezőalkalmazások, például a csapatok számára készült Adobe Creative Cloud csomagban elérhető megoldások segítenek az ikonok, a táblázatok és a grafikonok elkészítésében. Az alkalmazáson belül elérhető oktatóanyagokat is tartalmazó InDesign és a hasonló programok megkönnyítik a jelentés elrendezésének kialakítását.

 

Ha az éves beszámoló kreatív elemeit más tervezési projektekben is szeretné felhasználni, érdemes őket megosztott helyen tárolni. A Creative Cloud Libraries tökéletes megoldás erre a célra: így az egész csapat gyorsan és egyszerűen elérheti az anyagokat.

Adobe InDesignban készülő éves beszámoló

További témakörök, amelyek érdekelhetik...

Ismerjen meg üzleti növekedést segítő kreatív módszereket.

ÜGYFÉLTÖRTÉNETEK


Tekintse meg, hogyan alkotnak az Adobe ügyfelei nagyszerű tartalmakat a csapatoknak készült Creative Clouddal.

JÓ PÉLDÁK


Böngésszen a hatékony tervezés és a marketing legújabb irányelvei és egyéb információk között.

 

OKTATÓANYAGOK


Fejlessze kreativitását lépésenkénti útmutatókkal.


 

Ismerje meg az éves beszámolók létrehozását megkönnyítő alkalmazásokat.

 

InDesign, Illustrator

Creative Cloud csapatok számára – válasszon csomagot.

Minden csomag tartalmazza az egyszerű licenckezelést biztosító Admin Console-t, a nonstop műszaki támogatást, korlátlan számú álláshirdetést az Adobe Talenten, valamint 1 TB tárhelyet.

Egyetlen alkalmazás

38,09 €/hó licencenként


Az Ön által kiválasztott valamely kreatív Adobe-alkalmazás, például a Photoshop, az Illustrator, az lnDesign, a Spark vagy az Acrobat Pro.*

LEGJOBBAN MEGÉRI

Összes alkalmazás

88,89 €/hó licencenként

 

Az összes kreatív Adobe-alkalmazás, köztük a Photoshop, az Illustrator, az InDesign, a Spark, az Acrobat Pro és több mint 20 egyéb alkalmazás.

Hívja a +44 203 027 7764 számot, vagy kérjen szaktanácsadást.

Kérdései vannak? Csevegjünk.

Nagyobb szervezet számára vásárol? Ismerje meg a nagyvállalatok számára készült Creative Cloudot.


*Az Acrobat Pro, a Lightroom és az InCopy alkalmazáshoz 100 GB tárhelyet biztosítunk.