A mesterséges intelligencia használata etikai szempontokat is felvet.

Az adatfelhasználás és a mesterséges intelligencia alkalmazásának rohamos terjedése miatt azon fáradozik az Adobe, hogy megértse az ügyfeleire és a társadalomra gyakorolt hatásokat. Egyben elkötelezte magát a mesterséges intelligencia etikus fejlesztése mellett.

„A mesterséges intelligencia olyan úttörő technológia, amely óriási hatással lehet a társadalomra. Az Adobe elkötelezett amellett, hogy felelősségteljesen történjen a mesterséges intelligencia fejlesztése, mert így a tartalomkészítők igényeinek kielégítésével együtt ügyfeleink érdekeit is szem előtt tarthatjuk.”


Dana Rao, operatív alelnök, vezető jogtanácsos és vállalati titkár


Dana Rao fényképe

Hogyan fejlesztjük felelősségteljesen a mesterséges intelligenciát?

Az Adobe körültekintő és átgondolt megközelítést választott: infrastruktúrát és alapelveket dolgoz ki, így segítve a mesterséges intelligenciát érintő erőfeszítéseket.

Kidolgoztuk az irányadó alapelveket.

A mesterséges intelligencia Adobe-termékekben történő etikus használata végett az alábbi alapelveket dolgoztuk ki:

Felelősségre vonhatóság

Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy felelősséggel tartozunk munkánk hatásaiért azzal, hogy megfelelő folyamatokat vezettünk be és erőforrások állnak rendelkezésünkre a belső és a külső forrásból érkező aggodalmak fogadására és kezelésére.

Felelősségvállalás

Átgondolt értékelés és gondos mérlegelés útján felelősen fogunk eljárni a mesterséges intelligenciára épülő rendszereink tervezésének, üzembe helyezésének és karbantartásának minden fázisában.

Átláthatóság

Őszintén fogunk beszélni fejlesztési folyamatunkról, továbbá elmagyarázzuk ügyfeleinknek, hogyan használjuk a mesterséges intelligenciát, így tisztában lehetnek az arra épülő rendszereinkkel és a felhasználásuk mikéntjével.

További információ az alapelvekről | PDF-fájl letöltése

Létrehoztuk az Adobe Ethics Committee nevű etikai bizottságot.

Mivel a mesterséges intelligencia a technológia és az emberi éleslátás határmezsgyéjén helyezkedik el, többféle nézőpontot is segítségül hívtunk alapelveink lefektetéséhez és megközelítésünk definiálásához. Etikai bizottságunknak a világ különböző országaiban tevékenykedő, sokszínű szakmai háttérrel és élettapasztalattal rendelkező szakértők a tagjai, és bízunk abban, hogy útmutatást tudnak adni erőfeszítéseinkhez.

Létrehoztuk az Ethics Review Board nevű etikai bírálóbizottságot, amely a mesterséges intelligenciával foglalkozik.

A bizottság a fejlesztőcsapataink munkáját segítő ajánlásokat fogalmaz meg, ezenkívül felülvizsgálja a mesterséges intelligenciát használó új funkciókat és termékeket, hogy megfelelhessenek alapelveinknek. A bizottság minden olyan funkció fejlesztését leállíthatja, amely nem tesz eleget az Adobe normáinak.


Az Adobe csatlakozott a Partnership on AI Ethics (PAI) nevű szövetséghez

Ennek a szövetségnek iparági, tudományos és nonprofit partnerek egyaránt tagjai. Céljuk a mesterséges intelligencia hatásainak jobb megértése.

 

Bővebben

Mire használjuk a mesterséges intelligenciát napjainkban?

Adobe Creative Cloud

A mesterséges intelligencia új módszereket ad ügyfeleink kezébe kreativitásuk kibontakoztatásához, kiküszöböli a mindennapi munkájuk részét képező fárasztó és időigényes feladatokat, emellett megkönnyíti nekik az önkifejezést úgy, hogy több időt szentelhetnek inspiráló tartalmakra és a tervezésre.

Adobe Document Cloud

A mesterséges intelligenciára épülő funkcióink hatékonyabbá teszik az űrlapalapú folyamatokat (a digitális dokumentumok felhasználásának módjától kezdve egészen addig, hogy miként nyerik ki a szervezetek az adatokat a dokumentumokból versenyelőnyszerzési célból), hogy gördülékenyebb és élvezetesebb legyen a PDF-fájlok használata.

Adobe Experience Cloud

A nagyvállalatok a mesterséges intelligenciát használó megoldásainkkal elemzik a márkaélményadatokat, amelyek alapján megalapozott döntéseket hozhatnak, a vállalkozások mérete szerint személyre szabott élményt kínálhatnak a legfontosabb célközönségeiknek, kezelhetik adatkövető marketinges tartalmaikat és egyéb szolgáltatásokat kínálhatnak.

Kérdése vagy problémája van a mesterséges intelligencia etikai vonatkozásaival kapcsolatban?

Ha kérdezni szeretne a mesterséges intelligencia etikai vonatkozásaival összefüggésben, esetleg etikai észrevételt jelentene be, lépjen velünk kapcsolatba.
Kapcsolatfelvétel